|
Dániáról
A
legkedvesebb skandinávok
Kevés dolgot lehetne felróni Skandinávia
legkedvesebb és legtöbb számítógépet birtokló
közösségének. A viking korszak elmúlta után a
dánok letették a csatabárdot, és sokkal
civilizáltabb módon írták be nevüket a
történelembe.
Például feltalálták a Legót, az Európai Unió
legrátermettebb tagjává váltak, előrukkoltak
néhány tehetséges foci-csillaggal, 1996-ban pedig
a fél világ a sárga mezes, dán Bjarne Riist
éljenezte a Tour de France célszalagjánál. A dán
konyhaművészet elsősorban édességeiről híres, s
ezt ízletes péksüteményeiknek köszönhetik. Dánia
fővárosa, a pöttöm játékváros kinézetű Koppenhága,
igazi csapda, a legillatosabb csábításokkal
telitűzdelve. Lakói mindig patyolat-tiszták, és
udvariasak. Ha még hozzávesszük mindazt a mókát,
amit ezek az állandóan ünneplő szigetek
tartogatnak, no meg azt, hogy anyagilag Dánia a
legolcsóbb a skandináv országok között; érthető a
sok "köszönöm szépen a szíves vendéglátást" levél,
amit az utazók körmölgetnek rendszeresen, üres
söröskorsóik mellől!
Dán életszemlélet
A dánok büszkék saját, minden tekintetben
modern életszemléletükre, így a népviseletet, a
hagyományos fesztiválok ünneplése és a régimódi
szokásokhoz való ragaszkodás kevésbé elterjedt a
dánoknál, mint más európai országban. A látogatók
kellemes, nyugodt embereknek fogják találni a
dánokat, akik közvetlenek, mentesek a
szélsőségektől és más életstílusokkal szemben is
toleránsak. 1989-ben Dánia volt az első európai
ország, amelyik legalizálta az azonos neműek
házasságát, és a meleg élettársakra is
kiterjesztette a heteroszexuális párok jogait. Talán
semmi sem mutatja jobban a dán életszemléletet,
mint a hygge szócska mögötti koncepció, mely
kicsit durván fordítva kényelmet és meghittséget
jelöl. A külvilág zűrzavarának és problémáinak
kizárását takarja, és helyette a meleg, meghitt
hangulat megteremtését. A hygge-t alkalmazzák a
dánok magánéletük sok területén, otthonuk
megtervezésétől kezdve az apró kávézók és kocsmák
iránti szeretetüknek. A dánok nem fejezhetik ki
jobban elégedettségüket, mint ha vendéglátójuknak
a meghitt estét köszönik meg.
Jó tudni!
Ha
nem a skandináv állapotokhoz viszonyítjuk, Dánia
tényleg drága ország. Ez részben köszönhető a
25%-os forgalmi adónak, amit mindenre ráraknak, a
hotelszobától kezdve a bolti árucikkekig. Mégis, a
költségek alakulását főleg az befolyásolja, hogy
milyen módon utazunk. Ha kihasználjuk Dánia
kiterjedt kemping hálózatában rejlő lehetőségeket,
vagy a diákszállókat, elkészítjük a saját
ételeinket, napi 30 dollárral is elboldogulhatunk.
Ha szerényebb hotelekben szállunk meg, és olcsóbb
éttermekben étkezünk, mindez napi 65-75 dollárba
fog kerülni. Az autókölcsönzés nagyon drága az
országban, érdemesebb Németországban kibérelni a
kocsit, a dán ár harmadáért, és átvinni a határon.
Minden ismertebb úti csekket elfogadnak a nagyobb
bankok, de a kezelési költség igen borsos, érdemes
tehát egyszerre egy csinosabb összeget beváltani.
A postahivatalok is váltanak külföldi valutát, és
vasárnap reggeleken is nyitva vannak; s ez néha
jól jöhet. A nagyobb bankokban találni ATM pénzes
automatákat, Koppenhágában éjjel nappali bankjegy
átváltó automaták is vannak. Az éttermi számlák és
a taxi díja is tartalmazza a szolgáltatás díját.
További borravaló adása nem szükséges, ám ha jó
volt a kiszolgálás fel lehet kerekíteni a számlát.
Az alkudozást nem ismerik Dániában.
Földrajz és éghajlat
Dánia igazán kis ország; legnagyobb része a
Jylland-félszigeten helyezkedik el. Jylland déli
határa Németországgal szomszédos, ez Dánia
egyetlen szárazföldi kapcsolata az európai
kontinenshez. Majdnem ötszáz sziget színesíti még
a képet, közülük száz lakott. Koppenhága
Sjalandon, a legnagyobb szigeten, a szárazföldtől
keletre található. Dánia legnagyobb része alföld,
termékeny földekkel, dimbes-dombos tájakkal,
bükkerdőkkel, és hanga borította lápokkal. Az
országban egy árva hegy sem található, a
legmagasabb pontja, a Jyllandi Tavas-körzetben
található Yding Skovhřj csupán 173 méter.
Északi elhelyezkedéséhez képest az éghajlat
meglehetősen enyhe, amit főleg a nyugati partvidék
mentén haladó meleg Golf-áramlat hatásának
köszönhet Dánia. Utazni a legkellemesebb májustól
augusztusig, amikor a hőmérséklet 25 fok fölé is
mehet, a nappali világosság pedig majdnem 18 órán
keresztül tart. A leghidegebb téli hónapokban,
januárban és februárban fagypont környékén mozog
az átlagos napi hőmérséklet, s bár ez hidegnek
tűnik, még mindig majdnem 10 fokkal magasabb, mint
ami ezen a magasságon szokásos.
Dán konyha
Semmi sem jellegzetesebb, mint a híres smřrrebrřd
(vajaskenyér), egy féloldalas szendvics, ami a
legegyszerűbbtől a gazdagon felépített
mesterművekig terjed. A dán étel főleg halra,
húsra és krumplira épül.
A
hagyományos ételek közé tartozik a flćskesteg
(ropogósra sült bőrös malac), a gravad laks
(füstölt vagy sózott lazac kaporral pácolva és
édes mustárszósszal tálalva), és a hvid labskovs
(felkockázott marhahúsból készített pörkölt,
krumplival, babérral és borssal fűszerezve). A
gazdag péksütemény, melyet a legtöbb országban
"Danish" néven ismernek, itt wienerbrřd-ként fut,
és minden második sarkon kínálják a pékségek
nyálcsordító választékukat. A dán Carlsberg és
Tuborg sörfőzdék kitűnő söröket készítenek. A
legnépszerűbb röviditalnak az Aalborgban gyártott
aquavit számít. A legtöbb étteremben, kávézóban és
a sarki fűszeresnél is kapható sör, bor és
pálinka.
Ünnepek
Az ország fontosabb eseményei közé tartozik az a
százegynéhány zenei fesztivál, melyek majdnem
megállás nélkül követik egymást, a zenei élet
széles területét felölelve dzsesszt, rockzenét,
bluest, gospelt, ír zenét, klasszikust, countryt
és cajunt ünnepelve. Június végén a Szent Iván éji
máglyákkal kezdődik a sorozat, majd Európa
legnagyobb zenei fesztiválja, a Roskilde Fesztivál
következik, június végén vagy július elején. A
ringei Midtfyns Fesztiválon, július elején
nemzetközi rock, pop, világzene, folk és dzsessz
zenészek lépnek fel, a Koppenhágai Jazz Fesztivál,
mely 10 napig tart július első részében egyike a
világ legnagyobb zenei ünnepségének. A Koppenhágai
Nyári Fesztiválon klasszikus és kamarazenei
koncerteket adnak elő július utolsó és augusztus
első két hetében. Augusztus végén tartják
Észak-Európa legnagyobb folkzenei rendezvényét, a
Tonder Fesztivált. Szeptember első vasárnapján
kezdődik a kilenc napos Arhus Fesztivál, ami a
várost egyetlen, folytonos tivornya színhelyévé
változtatja, a sokféle zenei és színházi előadás
dánok és külföldiek ezreit vonzzák. A programba
tartozik a Viking Fesztivál is, kóricáló udvari
bolondokkal, bajvívó és íjászversennyel, viking
stílusú hajókkal, hagyományos ételekkel,
italozással és jókedvvel.
Látnivalók
Koppenhága
A
majdnem 1.5 milliós Koppenhága Skandinávia
legnagyobb és legpezsgőbb városa. A tetszetős és
egyöntetű városkép nagyrészt a sok, hatemeletes
lakóháznak köszönhető. Templomtornyok szakítják
meg a látképet, csak néhány tornyosuló modern
hotel rontja el a látványt. A város legfontosabb
történelmi és kulturális látnivalói viszonylag
kis helyen koncentrálódnak, míg parkok, kertek,
szökőkutak és terek tarkítják mindenfelé a
várost. Igazi világvároshoz illően Koppenhága
bővelkedik a látványosságokban és a szórakozási
lehetőségekben. A zenekedvelőkre és más
tivornyázókra lendületes éjszakai élet vár,
minden este hajnalig tartó bulival.
A Központi pályaudvart nyugatról a fő
hotel-zóna, keletről a Tivoli Vidámpark
határolja. Ez az elbűvölő szórakozóhely, melyet
1843-ban kezdtek építeni, varázslatosan
változatos, bár szörnyűségesen drága. Az
idelátogatók kipróbálhatják a hullámvasutat, a
céllövöldét, szórakozhatnak pantomimesek játékán
és a koncerteken, vagy csak üldögélhetnek, a
tömeget nézegetve.
Aarhus
Jylland kulturális központja, Arhus pezsgő
hangulati egyetemi város, Dánia egyik legjobb
zenei és szórakozási színtereként bármit
megtalálni itt: szimfonikus koncertektől,
színházaktól kezdve a virágzó, éjszaka igazán
magukhoz térő kávézókig. A város legnépszerűbb
látványosságai közé tartozik a Den Gamle By
(Óváros), az ország minden részéből 75
különböző, restaurált házból összeállított,
kisvárost mintázó skanzen. A legtöbb építmény a
XVII. és a XVIII. században épült, fából ácsolt
ház, de akad egy vízimalom, egy szélmalom és pár
épület a századforduló idejéből is.
Dánia
legnagyobb temploma az Aarhus Domkirke
Katedrális, román stílusú kápolnája a XII.
században épült. A templom többi része gótikus
stílusú, a XV. századból. A Vor Frue Kirke
rejtegeti az ország legrégebbi kápolnáját, mely
1060 környékén épült, a Moesgĺrd Múzeumnak
figyelemreméltó gyűjteménye van bronz- és
vaskori leletekből, és egy élvezetes
gyalogösvény restaurált őskori környezeten visz
keresztül. A leghíresebb kiállított tárgy egy
kétezer éves ember, akinek tökéletesen
konzervált testét egy közeli mocsárban találtak
1952-ben. Aarhus a Jylland-félsziget keleti
partvonalán fekszik, könnyen eléred repülővel,
busszal vagy vonattal.
Ribe
A
IX. században alapított Ribe városa a legősibb
település egész Skandináviában. Újabb ásatások
során azonban I.sz. 700-ból származó ezüstérmék
kerültek napvilágra, melyek egy korábbi
kereskedőváros meglétét igazolják. A svédekkel
vívott szakadatlan csatározások véget vetettek a
helyi kereskedelemnek, s a középkorban virágzó
kereskedelmi központ, Ribe hamarosan
hanyatlásnak indult. Ez a hanyatlás késleltette
viszont a modernizációt; girbegurba, macskaköves
utcáival, és fából ácsolt XVI. századi házaival
Ribe utcáin sétálgatni olyan érzés, mintha élő
történelmi múzeumban járnál.
A Ribe Katedrális uralja a látóhatárt, mint szép
emlékeztetője a város dicsőséges múltjának. A
Ribes Vikinger a város viking és középkori
történelmét bemutató óriási múzeum. Az egyik
kiállító teremben egy teljes, helyreállított
piactér vár, a VIII. századból, kiegészítve egy
megrakott Viking hajóval, és egy multimédiás
bemutató keretében végignézheted egy Viking hajó
útját az ősi kereskedelmi útvonalakon. A
városközponttól délre található Vikingecenter,
ahol sokféle helyreállított építményen, köztük
egy 34 méter hosszú Fyrkat-stílusú raktárházon
keresztül próbálják bemutatni a viking kori
Ribét. Ribe Jylland déli részén található,
vonattal érhető el, Esbjergtől 40 perc,
Třndertől 50 perc alatt.
Mřns Klint
A látványos fehér mészkősziklák 128 méterrel
magasodnak a tengerszint fölé, Dánia
legfelkavaróbb látványát nyújtva. 5000 évvel
ezelőtt keletkeztek ezek a sziklák, akkor,
amikor az óceán fenekén lévő mészkő lerakatok
kiemelkedtek a mélyből. A sziklák között
lesétálhatunk a tengerpartra, majd egyenesen
vissza, körülbelül fél óra alatt. Mřns Klint a
SJćlland-tól délre fekvő Mřn-szigeten található,
melyet egy híd és a napi buszjárat segítségével
közelíthetünk meg.
Egeskov Kastély
A
várárokkal és felvonóhíddal ellátott Egeskov
Kastély igazi reneszánsz drágakő. 1554-ben
épült, egy apró tó, az Egeskov (jelentése:
tölgyerdő) kellős közepére. Alapját több ezer
levert tölgyfacölöp alkotja. A kastélyt körül
elterülő drága, 15 hektáros parkot az 1700-as
évek közepén tervezték, évszázados fagyalbokrok
találhatók ma itt, szabadon sétáló pávákkal, egy
télikerttel, és gondosan nyírt angol kertekkel.
A kastély berendezése antik bútorokból,
nagyméretű, korabeli festményekből és
vadásztrófeák sokaságából áll. A labirintusok
szerelmesei bejárhatják a háromméteres
bambuszsarjakból álló, kétszáz éves útvesztőt. A
földszinten van a régi autók múzeuma, körülbelül
háromszázat állítottak ki a kor autói közül. A
kastély Fyn-szigetén, Odensétől
délre
helyezkedik el.
Legoland
Legoland egy kilométerrel északra található az
apró Jyllandi városkától, Billundtól. A
tízhektáros műanyag Lego elemekből felépített
parkot csak azoknak ajánljuk, akik nem félnek ha
megidézik gyermekkorukat a hely apró és óriási
méretű, összesen 42 millió darabból összerakott
építményei. Koppenhága után ez a második
legtöbbet látogatott hely. A legaprólékosabb
építmény a 3 millió kockából összehozott
koppenhágai kikötő másolata, elektronikusan
vezérelt hajókkal, vonatokkal és darukkal.
Legoland népszerűsége sokkal hozzájárult ahhoz,
hogy Billund Dánia második legforgalmasabb
repülőterévé váljon. Billundból, vagy Vejléből
busz indul Legolandba. Vejlébe gyakran indulnak
vonatok.
Forrás: Tudd.hu, Startutazas.hu
|